Requiemre hangoló – Lacrymosa

Mindenszentek napja van; az üdvözült lelkek emléknapja, a diadalmas egyház napja. Az ünnep 741-ben, III. Gergely pápa idején jelent meg először a megemlékezés napjaként; egyetemes ünneppé IV. Gergely pápa tette.

Hamarosan felcsendül a Lacrymosa csodálatos melódiája Szombathelyen, Kőszegen és Güssingben.

Néhány évvel ezelőtt három eredeti Mozart-levél került a Mozarteum Alapítvány tulajdonába. Az egyik a zeneszerző 1787. április 4-én haldokló apjának írt levele. „Alaposabb meggondolás után nyilvánvaló, hogy a halál életünk igazi célja. Évek óta barátkozom ezzel, és mára odáig jutottam, hogy a halál képe nem rettegéssel, hanem vigasszal tölt el! És hálát adok Istenemnek, hogy részesített abban a szerencsében – te bizonyára érted, mire gondolok –, hogy ráébredtem, a halál az igazi boldogság kulcsa. Soha nem fekszem úgy le, hogy ne gondoljak arra, holnap talán már nem itt ébredek fel” – olvasható a levélben.

A legenda szerint Mozart 1791. december 5-én, néhány órával a halála előtt magához hívta barátait, s együtt énekelték a Requiem már elkészült tételeit. A Lacrymosa legmagasabb, szinte egekbe törő akkordjánál azonban kiesett kezéből a toll, és zokogásban tört ki… Aznap éjjel eljött érte a halál.

 A Lacrymosa első nyolc üteme teljes egészében az ő kézírásával maradt fenn; a tétel további részét tekintve azonban csak a vokális részeket és a basso continuot jegyezte le saját kezével. A feltételezések szerint utoljára talán éppen a „homo reus” szavakat és ezen két szó hangjait vetette papírra. Franz Xaver Süssmayr Mozart jegyzetei alapján, mestere iránti végtelen alázattal tette teljessé a tételt.

„Könnyel árad ama nagy nap, / Hamvukból ha föltámadnak / A bűnösök, s számot adnak. // Uram, nekik adj jó véget, / Kegyes Jézus, kérünk téged, / Add meg nekik békességed” – így hangzik Sík Sándor szívbemarkoló fordításában a Lacrymosa szövege.

A vonószenekar két ütemnyi sóhajtöredékei vezetik be a tételt; a 12/8-os lüktetés, a kórus megrendítő sóhajtásai, valamint a két felfelé kúszó skálamenet adják a tétel drámaiságát. Egy rövid, szaggatott nyolcadokkal a d-moll skála hangjaiból építkező dallamsor után tartott hangokon, fél hangok disszonanciájából, fokozódó dinamikával ér el a zene a csúcspontjáig. Felvirrad a nap, a bűnös emberek fölötti ítélkezés napja. A vokális szólamok békességért könyörgő sóhajtásai végül korálszerű könyörgésben olvadnak össze…

Szemünk könnytől árad ezen a napon; halottainkra, az üdvözült lelkekre gondolunk…

„A láthatatlan, égbenyúlt Világfa / hullatja könnyét millió fiára.” (Jékely Zoltán: Kedvetlen őszutó)

 https://www.youtube.com/watch?v=W_kSfXbmwS4